A Petőfi-emlékévhez kapcsolódóan a Magyar Kultúráért Alapítvány felhívást tett közzé Petőfi körtefája címmel .  A mintegy százötven jelentkező közül összesen három felvidéki volt. Ezek egyike az ipolysági Pongrácz Lajos Alapiskola, melynek udvarában május 22-én ültették el a kis facsemetét.

Az iskola egyik diákjának szavalata után meghitt, ünnepélyes keretek között ültették el a facsemetét. A rövid ünnepség az alsó tagozatos diákok gyűrűjében zajlott. 

Mint Jámbor Mónika, a felhívásra jelentkező nevelőnő  hétoldalas munkában ölelte fel az Ipoly-menti őshonos gyümölcsfák történetét. A kis munka a gyümölcsfeldolgozásra, az ipolysági és környékbeli szeszfőzdék tevékenységére is kitért, sőt: az ízletes szilvás krumpligombóc receptje szintúgy bekerült a pályázati anyagba.

A felhívásra az egész Kárpát-medencéből jelentkeztek pályázók. A Felvidékről az ipolysági tanintézmény mellett egy kassai pályázó, valamint a zsigárdi Kaszás Attila Tájház részesült facsemetékben. 

Petői körtefáját Kovács Gyula pomológus pórszombati kertjében nemesítette. Az oltvány mellett minden pályázó kérhette további őshonos gyümölcsfák oltványait is. Így a Pongrácz Lajos Alapiskola további körtefa-, almafa- és cseresznyefaoltvánnyal gazdagodott. A facsemetéket az iskola hátsó udvarán ültették el.

„Az ültetés a Petőfi-emlékévhez kapcsolódik, emellett segíti a diákság magyarságának elmélyítését is” – hangsúlyozta a nevelő. Hozzátette: az emlékévhez kapcsolódóan különféle versenyekkel is készülnek. Nagyon fontos gesztusok ezek, minden ilyet meg kell ünnepelni – jegyezte meg.

A hagyomány szerint Petőfi Sándor utolsó estéjét 1849. július 30-án Székelykeresztúron, a Gyárfás-kúria kertjében, egy terebélyes körtefa alatt töltötte. Másnap e városkából indult fehéregyházi útjára. A Petőfi-kultusz helyi ápolói ezt a régi körtefát híven megőrizték: óvták, féltették, ifjították, a legenda szerint marhavérrel is öntözték, s midőn kivénhedt, újat ültettek a helyébe. Az 1950-es években Kányádi Sándor verset írt róla – első strófája emléktáblán ma is olvasható.

forrás: Pásztor Péter írása és fotói/Felvidék.ma