Június első hétvégéjén rendkívül sokszínű programkínálattal várnak a kultúrpajták és a tündérkertek az egész Kárpát-medencében! A Nemzeti Összetartozás Napjáról két kultúrcsűrben is megemlékeznek majd Erdélyben, Felvidéken pedig mesemondóverseny vár! Programajánló válogatásunk a június 1-je és 4-e közti hétvégére!

 Nyárköszöntő rendezvénnyel, színházzal és koncerttel vár a Kemeneshőgyész Pajta június 3-án! Kabaréjelenteket láthat a közönség a SK Társulattól, majd megzenésített verseket hallhat az Ördögszekér zenekar előadásában! 

Ugyanezen a napon a Nagy Gáspár Emlékház és Pajta gyerekeket - és persze nagyobbakat is - vár egy igazi képmutogató előadásra! Megismerheted a Toldit és a János vitézt úgy, ahogyan az 1800-as évek vásári közönsége - Boka Gábor képmutogató segítségével!

A nyár első szombatján, június 3-án rendezik meg újra a már hagyománnyá vált Tájház napja eseményt Kehidakustyánban! A nap a település egyik kiemelkedő programja, és a Tájházat és az őshonos gyümölcsfákkal teleültetett Tündérkertet hivatott ünnepelni. Az esemény során a látogatók megismerkedhetnek és részt vehetnek hagyományőrző programokon, valamint élvezhetik a kulturális és zenei előadásokat a  Hagyományőrző Mariska Udvarban! Ráadásul ezen a napon ereszt majd gyökeret Petőfi körtefája is a Tündérkertben - amelyet Kovács Gyula pomológus segítségével ültetnek el!

 Június 2-4 közt vár mindenkit Bakonszegen a Bessenyei György Emlékház udvarán épült  filagóriában és pajtában a Művészeti Fesztivál!  Az Emlékház állandó kiállítása is nyitva áll majd: a  Kontrasztok - Szemléljük az eget és a mélységeket, c. tárlat a Bihari Remete néven is ismert író utolsó -  itt töltött - 4 évének filozófiai munkásságát mutatja be.

Június 4-e a Nemzeti Összetartozás Napja. Erdélyben két kultúrcsűrben is megemlékeznek az ünnepről: A Tamási Áron Kultúrcsűr Farkaslakán vendégek előadásaival emlékezik meg ajeles napról, akik  a Kárpát-medence minden szegletéből érkeztek:  Hertelendyfalva (Szerbia), Alistál (Szlovákia), Császlóc (Ukrajna), Ajak, Gönc, Budapest, Lengyeltóti (Magyarország) képviselői nem csak jelenlétükkel, hanem előadásaikkal is erősítik az összetartozás érzését!

Marosfelfaluban a Bíborka Csűrben pedig  a Nemzeti Összetartozás Napján igazi különlegességgel készül a Bíborka Néptáncegyüttes: a Titán zenekarral közös műsort ad elő a Csűrben, amelynek címe: Összetartozásunk Tüze!

Gombaszögön pedig a legjobb felvidéki mesemondók csapnak össze az  Ipolyi Arnold Mesemondó Verseny döntőjében június 4-én és 5-én! A kiemelkedő néprajzkutatóról és folklórgyűjtőről elnevezett népmesemondó verseny célja a magyar népmesekincs és a hagyományos mesemondás megismerése, elsajátítása és népszerűsítése. A verseny idei aktualitását Ipolyi Arnold születésének 200. évfordulója adja.