Magyarország | Békés vármegye | Mezőberény |

Mi köze Petőfi egyik legismertebb portréjának Mezőberényhez? Ki volt Orlai Petrich Soma? Hol van Petőfi diófája? És vajon hová ültetik majd Petőfi körtefáját?

Petőfi alakját mindmáig legendák veszik körül és ahol megfordult, ahol élt, alkotott, őrzik tartózkodásának szellemi, tárgyi emlékeit és relikviáit - így Mezőberényben is. Mezőberény történetéhez hozzátartozik Petőfi Sándor költő, és a település szülöttje, Petőfi másod-unokatestvére és barátja, Orlai Petrics (Petrich) Soma festőművész is. Emlékük őrzését feladatának tekinti a város.

 Orlai Petrich (Petrics) Soma

Orlai Petrics Soma festőművész -Petőfi Sándor másodunokatestvére anyai ágon. Több szállal is kötődik Mezőberényhez. 1822. október 22-én a városban született, itt végezte középiskoláját is, jogi végzettséget pedig Pápán szerzett. Tanulóévei egy részét Petőfi és Jókai társaságában töltötte, hatásukra később keveset maga is verselt  festés mellett. 1846-ban külföldre megy festészetet tanulni: jár Bécsben, Berlinben, Rómában és Párizsban is. Festői életművét egyrészt történelmi képek alkotják: megfestette Lajos király tetemének megtalálását a  a Csele patakban Mohácsnál, Vak Bélát, Zách Feliciánt, Attila halálát, másik részében irodalmi klasszikus nagyjeleneteket festett meg Shakespeare-től Miltonig, vagy akár magát Miltont, ahogyan az Elveszett paradicsom-ot mondja tollba leányainak, a képek harmadik csoportját pedig a portrék és családi életképek alkotják. Megfestette édesanyját, Salkovics Karolinát, vagy épp másodunokatestvérét, Petőfi Sándort, ahogy szüleihez látogat. A költő egyik legismertebb portré-ábrázolása (cikkünk címlapképe) is tőle származik.
Petőfi Sándor szülei
Orlai Petrich Soma alkotó éveit nagyban megnehezítették ismeretlen eredetű migrénes fejgörcs-rohamai - de mindezek ellenére kitartóan dolgozott. Korának elismert festői közé tartozott, 861-től az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat igazgató-választmányi tagja lett - amely választmányban olyan neves festők mellett foglalhatott helyet, mint Barabás Miklós, Zichy Jenő vagy Thán Mór.

Petőfi több alkalommal járt Mezőberényben, Orlai Petrics Sománál - aki többször is megfestette itt a költő portréját. A legenda szerint Petőfi Mezőberényből indult 1849-ben Bem seregébe, utolsó útjára.  Több változata ismert a Petőfit Mezőberényben ábrázoló képnek, ami 1849 nyarán, Petőfi utolsó, családi körben töltött napjaiban készült.

Petőfia szüleinél


Az Ókerti pincéhez is kapcsolódik Petőfi-legenda. Eszerint a költő a Pápán töltött tanév szünidejében, 1842 szeptemberében és október elején  látogatta meg Orlai Petrics Somát Mezőberényben. A szüret idején jártak a borpincében - és a borkóstolót követően présházból kilépve megszédültek -majd megpihentek a kert egyik diófája alatt. A mezőberényi emlékezetben ez a fa Petőfi diófájaként őrződött meg. A korábban görögkereszt alaprajzú pince  –melyben szekerek is megfordultak-  egy szárnya a mai napig megmaradt a pincegádorral együtt.

Valószínűsíthető, hogy Petőfi 1844-ben Pesten írt költeményei (Hejh, Büngözsdi Bandi, A csaplárné a betyárt szerette) mezőberényi ihletésűek. A Mezőberényhez közeli puszták Büngözsd és Kereki ugyanis hírhedt volt betyárjairól. Amit még tudni lehet: 1849 júliusában Petőfi feleségével és kisfiával Mezőberényben szállt meg, itt írta a Szörnyű idő című utolsó ismert, nyomtatásban megjelent versét.

 A Körös hídja mellett, a folyó bal partján áll a Petőfi-emlékmű. Azt a helyet jelzi, ahol Petőfi Sándor átkelt a réven, hogy Bem seregéhez csatlakozzon. A híd helyén álló réven naponta szekerekkel, állatokkal keltek át a Körösön. Az első fahíd 1879-ben készült el, majd ezt váltotta fel a jelenleg is látható 1901-ben készült háromnyílású acélhíd. Mezőberényben áll egy Petőfi szobor (Petőfi Mezőberényben - ifj. Szabó István alkotása) is.  A mezőberényi vasútállomás tölgyfái egy 1800-as években történő vasútépítés során felszámolt temető területéhez tartoztak, legalább 200 évesek, a legenda szerint Petőfi Sándor is hűsölhetett alattuk. Petőfi mezőberényi kultuszának mértékét jól jelzi, hogy egy magánház homlokzatán látható három, Petőfi-arcképet ábrázoló féldombormű is. 

És: hamarosan egy oltványt is gondozhat majd a város, Petőfi körtefájának kis csemetéjét! 

forrás: Mezőberény jelentkezési anyaga