Honnan ered a csíksomlyói zaránoklat szokása? Miért segített a székelység a ferenceseknek templomot emelni Csíksomlyón - és hogyan védték meg katolikus hitüket a reformáció idején az itteniek? És általában: mit ünneplünk Pünkösdkor?

A Pünkösd mozgó ünnep. Neve a görög pentekoszté ( a.m. ötvenedik) szóból ered, Húsvét után 50. napon ünneplik. A Szentlélek ezen a napon jött el az apostolokra,  új tartalommal töltve meg a napot a keresztények számára. A Biblia így emlékezik meg az eseményről:

Amikor elérkezett Pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak. Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek. Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket. (ApCsel 2,1–5)

Pünkösdöt Krisztus előtt is ünnepelték:  eredetileg ószövetségi zsidó ünnep, héber nevén Sávuot (a.m hétszer hét - mert 49 nappal Pészach után ünneplik.) Ez  a törvény-adás (a Tóra átadásának) emléknapja, és az új kenyér ünnepe a zsidó hagyományban.

A r.kat egyház 305 óta ünnepli, mint a Szentlélek kiáradásának napját - és mint az egyház alapításának  napját is. A II. vatikáni zsinat liturgiareformja (1962-65) óta a Pünkösd hétfő már nem egyházi ünnep, de számos országban - így nálunk is - munkaszüneti nap.

A magyarság különleges szokása ezen a napon - immár 456.éve - Csíksomlyóra zarándokolni a háromnapos pünkösdi búcsúra a Mária kegyhelyre, a csodatévő Szűzanya szobrához.

A Csíksomlyói Búcsú szokásának eredete:

A Boldogságos Szűz Mária tisztelete a székely nép körében már a 14. században is virágzott, a székelység Mária-ünnepeken Somlyón gyűlt össze. Annyira nagy sokaságban, hogy 1444-ben IV. Jenő pápa  már elérkezettnek látta az időt templom építésére. A néptől  körlevélben kért segítséget a  ferencesek számára - és a segítségért cserébe engedélyezte a búcsút a segítőknek. A templom fel is épült, és megtartották az első búcsúkat. 

János Zsigmond

1567-ben János Zsigmond, erdélyi fejedelem és hitújító haddal akarta a színtiszta katolikus Csík, Gyergyó és Kászon népét az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. Csík, Gyergyó és Kászon népe István gyergyóalfalvi plébános vezetésével fegyvert fogott hitének védelmére.  A gyülekező Csíksomlyón volt, pünkösd szombatján. Isten kegyelmébe ajánlották magukat és Szűz Mária segítségéért esedeztek, majd elindultak a Hargitára, szembeszállni a hitújítók hadával. Ezalatt az idősek, az asszonyok és a gyermekek Somlyón maradtak és győzelemért imádkoztak. 

A csata diadallal végződött. A győztesek nyírfaágakkal ékesítették fel lobogóikat és úgy vonultak le a Hargitáról. A templomban maradt nép elébük ment, és együtt jöttek vissza hálát adni a győzelemért és megköszönni a Szent Szűz segítségét. Ennek a történelmi eseménynek emlékére fogadalmat tettek, hogy ezután minden évben, pünkösd szombatján elzarándokolnak Csíksomlyóra. Ezt az ősi hagyományt őrzi és folytatja a mai napig Mária népe. Ugyancsak az eredeti hagyomány szerint, nyírfaággal kezében, vagy a járművét feldíszítve tér haza otthonába.

forrás: a Kegyhely oldala

 Idén május 26-ától 29-éig tart Csíksomlyón a búcsú, amelyre akár zarándokvonattal is eljuthatnak a hívek. 

CSÍKSOMLYÓI PÜNKÖSDI BÚCSÚ 2023 – PROGRAM

Mottó: „Üdvözlégy, ki szűz lévén templommá lettél!” (Assisi Szent Ferenc).

Május 26. - péntek

– 18 órától nyitószentmise, amelyet ünnepi rózsafüzér követ.

Péntekről szombatra virradóan virrasztás lesz a kegytemplomban

Május 27. - szombat

 7.30 szentmise a kegytemplomban
– 10.00 órától ünnepélyes rózsafüzér a Hármashalom-oltárnál
– 10.30 a kegytemplom előtti térről elindul a kordon a Nyeregbe
– 12.30 ünnepi szentmise a Hármashalom-oltárnál
– 17.00 csángó mise a Szent Péter és Pál-plébániatemplomban, amelyet Mariut Felix  forrófalvi plébános mutat be
– 18.00 pünkösdi vigília-szentmise a kegytemplomban

Szombatról vasárnapra virradóan virrasztás lesz a kegytemplomban

Május 28., vasárnap, pünkösd, a Szentlélek eljövetele

– A szentmisék sorrendje a kegytemplomban: 7.00, 8.00, 10.30 és 18.00 óra

A 10.30-kor kezdődő szentmise szónoka Massimo Fusarelli OFM, a ferences rend miniszter generálisa lesz. Ünnepi üzenetét olasz nyelvről Orbán Szabolcs ferences atya fordítja.

– 16.00 legfőbb elöljárónk a Ferences Nagycsalád tagjaival találkozik, többek között a fiatalokkal is. A részvételi szándék jelzése a Ferences programok Facebook-oldalon található űrlap kitöltésével lehetséges. Természetesen az is részt vehet a találkozón, aki előzetesen nem regisztrál, de az űrlap kitöltése segítségünkre szolgál.

Május 29. - Pünkösd hétfő

A szentmisék sorrendje a kegytemplomban: 8.00, 10.30 és 18.00 óra

A kegytemplomban a szentmisék sorrendje hétköznap reggel 7.30-tól és 18.00 órától, vasárnap és ünnepnap 8.00 órától, 10.30-tól és 18.00 órától.

forrás: Katolikus.ma 

képek: Csíksomlyói Szeretetközösség fb oldala

Pünkösdkor a Kárpát-medence Kultúrpajtái és Tündérkertjei is színes programokkal várják az ünneplőket! Részletek az Eseménynaptár rovatban!