Domonkosfán az aratás hagyományos rendezvény, amelyre közelről és távolról érkeznek látogatók. A program egésznapos!

Hajdanán a kézzel végzett aratás számított az egyik legnagyobb paraszti munkának. A munkások a kaszát a vállukra csapva korán reggel elindultak a búzamezőre. Az egész napot kitöltő munkákban a felnőttek mellett részt vettek a gyerekek is, így korán megtanulhatták, hogy az apró búzaszemekből őrölt liszt az emberek mindennapi étrendjének legfontosabb alapanyaga.

A kenyérgabona betakarításához számos hiedelem és szokás kapcsolódott, amelyek gyakran vallásos szertartásokkal is összekapcsolódtak. Több helyen a munkát fohászkodással, imádsággal kezdték. Másutt a föld szélén letérdeltek, keresztet vetettek. Az aratáshoz kapcsolódó fennmaradt adatok alapján például nagy jelentőséget tulajdonítottak az első learatott búzaszálnak: ezt a baromfinak adták egészség- és termékenységvarázsló céllal.

A hagyomány megőrzésének és továbbadásának jelentős szerepe van, ezért Domonkosfán évről évre megszervezik az aratási munkák és szokások bemutatását.

Részletes program:

Délelőtt a Porta színpadán: 

óvodások/iskolások színdarab-csokra: a Drámatár résztvevőinek előadása 
Domonkosfai Népdalkör 
Muravidéki Citerázók 
Zsidányi Tamburások
Vas megyei folklór 
Savariai fellépők

Délután a Porta mögött, a búzatáblán:

A hagyományos aratás bemutatása, a Porta múzeumi részéről származó eszközökkel.

Délután a Portán:

kézműveskedés az aratás témakörében a  legkisebbek számára

finomságok  vására

Este a Portán: 

zene és tánc késő estig helybeli zenészekkel és táncosokkal!