A Néptáncszínház turnéjának harmadik, egyben utolsó állomása az Üllési Pusztaszíház lesz!

Az ismert nyárádszeredai néptáncszínház háromállomásos turnéjának zárófellépése az Üllési Pusztaszínházban!

A Bekecs Néptáncegyüttes a gazdag néptánchagyományú Nyárádszereda együttese, amelyet a kezdetekben a helyi és környékbeli fiatalok alkottak. Már 1997 óta létezik, működését a Bocskai Dalkar és a helyi önkormányzat támogatta. 2007-től az együttes újraszerveződött, azóta vezetője Benő Barna-Zsolt.  A Bekecs Néptáncegyüttes nagy hangsúlyt fektet a helyi, főként erdélyi táncok és népszokások bemutatására, ugyanakkor más tájegységek táncait és szokásait is előszeretettel viszi színpadra. A társulat évente nagyjából kilencven előadást tart Erdélyben és Magyarországon, olyan magyarlakta városokban és falvakban is, ahova más kulturális intézmények nem vállalnak kiszállást. Az együttes feladatának érzi a magyarság szolgálatát, a népművészet széleskörű hirdetését és a hagyomány őrzését. Az utánpótlás képzésen túl, rendszeres szórványprogramokat indítanak, nagy nemzeti turnékat szerveznek szerte a Kárpát-medencében.

A Bekecs felnőtt tagozata az egyetlen csapat Erdélyből, aki továbbjutott a 2014-es Fölszállott a Páva tehetségkutató verseny élő adásába, sőt, döntősként átvehette A legjobb határon túli előadó különdíjat. A Bekecs Táncegyesület a nyárádmenti önkormányzatokkal közösen 2012-ben elindított egy kihelyezett néptáncoktatási programot, amelynek eredményeként Nyárádszeredában és környéken számos néptánccsoport létezik és több mint ötszáz különböző korosztályú gyerek és fiatal tanul néptáncot és népdalt a Bekecs égisze alatt. 2007 óta az együttesnek több mint tizenöt nagyműsora született, emellett a tánckar közreműködött színházi társulatok előadásaiban is, ahol a hagyományos néptánc és a modern, vagy kortárs táncstílusok is megjelentek. A színházi együttműködések után, 2017-től az együttes Néptáncszínházként működik. 2019-től a Bekecs Néptáncszínház tagja az Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek Találkozójának, mint a legifjabb társulat.