Egy igazi szülinapi buli - tortázással! Megválasztják az Év Iskolalovát, lesz lovasszínház - este pedig a Magyar Rhapsody Project szólistáinak koncertje!

A HaZám Lovasudvar „Múltunk hagyatékai” című rendezvénysorozata az udvar eddigi hagyományait építi tovább, új kapukat nyitva a közönség számára a legkülönfélébb programok biztosításával.

16 órától emlékfa ültetésére kerül sor, amely mellé egy időkapszula is kerül, amibe az elmúlt év kiemelkedő eseményeinek leírását helyezzük.
16.30-tól Elvarázsolt történet címmel, egy lovas dramatikus mesedarab kerül bemutatásra, ami a HaZám Lovasiskola növendékeinek közreműködésével, valamint a Galgamenti Szabad Hajdúk hagyományőrző csoportjának bevonásával egy lendületes, látványos előadásnak ígérkezik.

A HaZám Kulturális és Lovassport egyesület célkitűzése, hogy a gyerekekkel megszerettesse a
természetet, és az állatok tiszteletét. Így ezen a programon a gyermekek egy szavazással megválaszthatják a 2023-as év iskolalovát is.

A rendezvény kiemelt programja 18 órától a Magyar Rhapsody Project szólistáinak koncertje Bársony Bálint vezetésével. Levédia című műsoruk tiszteleg a magyar kultúra népzenei gyökerei előtt, ötvözve a zenekar modern hangszereit, magyar népi hangszerekkel, mint a tekerőlant, tárogató, töröksíp, koboz, népi furulya, népi hegedű, ősi dobok és ütős hangszerek.

A nap végén a szervezők mindenkit szeretettel várnak egy születésnaphoz méltó tortázásra. A nap folyamán lovaglási lehetőséggel és a helyi kézművesek vásárával is várják a látogatókat!