Az üllési ,,Téltemetés" közösségi program záró akkordjaként egy igazán energikus és duhaj szombat esti farsangi mulatságra várjuk a tisztelt publikumot! Ha Csángálló, akkor sodró lendület és 100% tánc!

A Csángálló zenekar 2009-ben indult útjára, Sára Csobán és Bősze Tamás Jean-Pierre vezetésével. Ebben a formában 2013 óta lépnek fel, azóta állandó szereplőivé váltak a Kárpát-medence népzenei és világzenei életnek, rendszeres fellépői táncházaknak, kluboknak, nyári fesztiváloknak, színházi és táncszínházi műsoroknak, emellett többször koncerteztek már külföldön is.
Az együttes gyakran indul zenei gyűjtőútra, legtöbbször a Gyimes-völgye és Moldva felé véve az irányt, hogy muzsikájukhoz eredeti környezetből merítsenek inspirációt. 2015 óta állandó szereplői a Music de l’Europe vándorfesztiválnak is, melyben különböző tradicionális műfajokat képviselő zenekarok lépnek fel.

Olyan elismert alkotókkal dolgoztak már együtt, mint Kerényi Róbert, Tcha Limberger, a Fitos Dezső társulat vagy Lajkó Félix. Utóbbival közösen nyitották meg a 2016-os O.Z.O.R.A. Fesztivált, ahol több mint 20 000 ember előtt muzsikáltak.


Első lemezük szintén ebben az évben jelent meg a Fonó Records gondozásában, Fel az úton… címmel. Az album felkerült a Lángoló Gitárok 2017-es világzenei top 10-es listájára. Legújabb nagylemezük a Naplopók, melyről Eleven taktus című számuk felkerült a Halmos Béla Program 2018-as Womex világzenei válogatásalbumára.