Magyarország | Vas vármegye | Nádasd | Vasúti utca 7.

A nádasdiak közösségi életének egyik központja!

SEE ENG BELOW

Az „Együtt Nádasdért” Faluszépítő és Fejlesztő Kulturális Egyesületet 1997-ben alakult, azzal a céllal, hogy az itt élők problémáinak megoldására, szabadidejük hasznos eltöltésére nyújtson lehetőséget. Célunk olyan programok létrehozása, amely a település fejlődését szolgálja, és a lakók igényeivel összhangban áll. Az Egyesület célja, hogy szervezze Nádasd kulturális, közösségi életét, gondoskodjon a település hagyományainak megőrzéséről.

Az Egyesület céljai megvalósítása érdekében: fejleszti a lakosság egészséges lokálpatriotizmusát; segíti a meglévő közösségek működését, újak alakulását, hagyományőrző programok, események szervezését; figyelmet szentel a lakosság testi, lelki egészségének megóvására, javítására; a hagyományőrzés keretén belül ápolja és átörökíti a népi kismesterségeket; fenntartja a határainkon túl élő magyarokkal való baráti kapcsolatot; mozgósítja a lakosságot a falukép szépítésének érdekében környezetének rendbetételére, történelmi, természeti és építészeti értékeinek megóvására; kiadja és terjeszti a falu lapját.

2014-ben készült el a közösségi kemencével felszerelt kisebbik pajtánk, ahol megkezdte működését a Helyi Termelői Piac.

 

Öt év működés után lett lehetősége a településnek arra, hogy pályázat keretében létrehozza a művelődési ház mögötti téren a 272 m2-es pajtát, ami közösségi színtér, helyet biztosít a piacnak is egyaránt. A cél az volt, hogy egy olyan kultúrpajta jöjjön létre, amit az itt élők igényeit szolgálja. A pajta helyet ad színházi előadásoknak, koncerteknek, közösségi megmozdulásoknak. 

Az „Együtt Nádasdért” Faluszépítő és Fejlesztő Kulturális Egyesületet 1997-ben alakult, azzal a céllal, hogy szervezze Nádasd kulturális, közösségi életét, gondoskodjon a település hagyományainak megőrzéséről. A Hétdombi Kultúrpajta a nádasdiak közösségi életének központja!

ENG

The "Together for Nádasd" Village Beautification and Developmental Cultural Association was founded in 1997 with the aim of organising the cultural and community life of Nádasd and ensuring the preservation of the traditions of the settlement. The Hetdomb (Seven Hills) Cultural Barn is the centre of community life for Nádasd residents!