Magyarország | Zala vármegye | Nagyrada |

Nagyrada legjellemzőbb gyümölcsfái és az ehhez kapcsolódó ételek, italok! Jelentkezési anyag egy igazi lokálpatrióta tollából!

 Nagyrada változatos tájon fekszik:  a vízi világ és a dombság - nálunk úgy nevezik, hogy hegy - nyújtotta környezet is jelen van a településen. Közel van hozzánk Zalakaros és a Balaton, valamint Hévíz és Keszthely sincs távolabb tőlünk 25 km-nél
Az itt lakók az elmúlt évszázadokban főleg mezőgazdasággal foglalkoztak. Gyümölcsöt elsősorban önellátásre termesztettek - és így van ez ma is. A régi és a mai korok között azért van egy nagy különbség, régebben kevesebb fajta gyümölcsfa volt nálunk, akkor nem lehetett olyan különlegességeket beszerezni, mint manapság.  Régen ez belterjesebb volt, voltak megbízható, jó fajták, amelyeket helyi ügyes emberek oltottak, ültettek és osztották meg barátokkal, ismerősökkel. A mostani rövid leírásomban nem a ma Nagyradán fellelhető gyümölcsfákat mutatom be, hanem a 30-40 évvel ezelőttieket, illetve a még korábbiakat. Némely gyümölcsfánál azokat az elnevezéseket használom, ahogy itt nevezték ezeket a fákat. és kitérek arra is, hogy a terméseket milyen módon hasznosították. 


A legkorábban érő gyümölcsfa itt nálunk a májusi cseresznye volt. Ez inkább a gyermekeknek volt nagy ajándék, mert az első friss gyümölcs volt, amit a hosszú tél után fogyaszthattak. Ennek a fának a gyümölcse nem volt olyan nagyszemű és jóízű, mint a később érő fajtáké, de a korai érés kárpótolt a hiányosságokért.  Később értek be az igazán ízes, nagyszemű fajátk: a  Germesdorfi óriás cseresznye, és 
főleg a szőlőhegyen ültettek Borcseresznye fákat is.  Mindkét fajtából főztek pálinkát - ezt volt az év első pálinkája. Kompótot is készítettek belőlük és cseresznyés rétest sütöttek. 

Rögtön a cseresznyék után értek a meggyek. Régebben a Cigánymeggy volt itt a legelterjedtebb, ebből a gyümölcsből készítették a meggyes rétes töltelékét, ami számomra az egyik legízletesebb édesség volt. 


Ezután értek a kajszibarackok és a korábban érő őszibarackok. Ez utóbbit inkább a gyümölcs közvetlen fogyasztásáért termesztették, viszont a kajszit ezen kívül sokféleképpen hasznosították. Főztek belőle pálinkát, ami az egyik legzamatosabb pálinkafajta, eltették kompótba, és főztek belőle lekvárt. Voltak olyan ételek, amihez szinte kizárólag a kajsziból főzött lekvárt használták, ilyen például a fánk, a gánica (kukoricakása) vagy a császármorzsa.

A nyári időszaknak a barackokon és a későbbi cseresznyéken és meggyeken kívül már voltak más termő gyümölcsei is. Ilyenek voltak a korai szilvák, mint például a Fosóka szilva (másképpen Mirabella) vagy a ringló szilva. Ez utóbbinak is volt két fajtája, ami nálunk inkább előfordult, az a Zöld ringló és a nagyobb gyümölcsű úgynevezett Althann ringló. Ezekből is készítettek lekvárt, és az utóbbit főleg közvetlen fogyasztásra termesztették, mert a gyümölcs húsa rendkívül ízletes.

 

A nyár folyamán értek a nyári almák és a körték. A körték közül többfélét is termesztettek nálunk, az egyik a Zalában tipikusan előforduló nyári körte, a Tüskéskörte. Ez nem annyira friss fogyasztásra való, inkább pálinkát főztek belőle, vagy aszalták. Ezen kívül takarmányozás céljából is hasznosították, bár erre a célra igénybe vették az össze almát és körtét ami termett az év során. Megemlítem még a Sózókörtét, aminek a gyümölcse a vadkörténél nagyobb, citromsárga színű, édes ízű, kellemes fanyarsággal, csípősséggel. Ebből is készítettek pálinkát, mint a Tüskéskörtéből. Nyáron termettek az Árpával érő körte és a Búzával érő körte, nevük is elárulja, hogy mikor volt az érési idejük. Ezek a körték elég jó ízű gyümölcsöt érleltek, de hamar,,szotyósodtak", azaz nem lehetett őket hosszabb ideig eltartani. Zöld-piros körtének hívták (egyébként Pirosbélű körte) az augusztus közepétől érő körtét, aminek gyümölcse lédús és kellemesen édes. Ebből a körtéből felénk bort is szoktak készíteni. Régen az előző évi bortermés legtöbb helyen augusztusra elfogyott, az új borra még néhány hónapot várni kellett, így ez a körtebor pótolni tudta a hiányt. Ugyancsak augusztus végén érett a Vilmos körte, ami 
egy illatos, fehér húsú, lédús fajta, amiből felénk elsősorban pálinkát készítettek. A nyári almák 
közül először a Szentiványi almát említeném, ami már június végén érik, termése kisebb, sárgás-zöldes. Másik az Éva-nyári alma, amelynek a bőre szép piros lesz, július végén kezd érni. A friss fogyasztáson kívül remek almáslepény alapanyag mindkettő. 


Augusztus második felétől érik a Parasztbarack, ez egy nagyon kedvelt, finom húsú, magvaváló őszibarack fajta, magyar eredetű, bőtermő gyümölcs. Szeptember közepétől érett a Duránci barack, ami felénk a legelterjedtebb őszibarack fajta volt, ez viszont nem magvaváló. Mindkét barackból - a friss fogyasztáson kívül - kompótot is készítettek. 


Ugyancsak szeptembertől érett a szilva. Felénk talán a legelterjedtebb a Besztercei szilva, 
ennek a termése nem olyan nagy. Hosszúkás, kék szilva. A friss fogyasztáson kívül az egyik legjobb pálinka-alapanyag. Készítettek belőle lekvárt is, amelyet tészták töltelékének is használtak, pl. lekváros derelyébe (amit felénk barátfülének hívtak), prószák ízesítésére is kiváló volt (aludttejes prósza, búzaprósza, kukorica prósza), szilvásgombócba is tették a gyümölcsöt, vagy a belőle készített lekvárt, valamint aszalták is. Felénk egyébként az aszalt gyümölcsöt,,szüpücsnek" hívták. 


Ősszel értek azok az almák és körték, amelyeket télre tudtak betárolni.  Ilyen jellemző almák voltak felénk a Jonathan alma és a Pogácsaalma. A körték közül először az Alexander körtét és a Bosc kobak fajtát említeném meg. Mindkettő nagyon finom ízű, kiválóan alkalmas kompót készítésére, valamint 
tésztákba is tették ezeket a fajtákat, pl. keltrétest is ízesítettek vele, valamint párolva a sült húsokhoz is kiváló. A télikörték közül talán az október elején érő Hardenpont körte a legelterjedtebb, húsa kemény, fehér, olvadó, vajas, eltárolható egészen február-márciusig. 


Röviden összefoglaltam a falunkban leginkább előforduló gyümölcsfákat, de meg kell, hogy 
említsem a szőlőtermesztést, ami Nagyradán szintén nagy hagyománnyal bír. A csemegeszőlők 
mellett a borszőlőfajták a jellemzőek, mert a borkészítés kultúrája ezen a vidéken nagyon régre 
nyúlik vissza. Már a török időkben is termesztettek itt szőlőt és készítettek bort, ehhez elég 
megemlítenem Jankovich Ferenc híres történelmi regénytrilógiáját, amelynek a harmadik része 
a Hídégetes, amelynek a helyszíne a régi Zalavár és a tőle nyugatra és délre elhelyezkedő 
területek. A regényben többször is említve van Rada, ahol szőlőt termesztenek és bort 
készítenek. A szőlőtermesztés és borkészítés azóta is jellemző itt nálunk, a borkészítéshez még 
a,,radai rossebnek" is van köze, de ez már egy másik történet lenne... 

forrás: Nagyrada jelentkezési anyaga. Írta: Anda Zoltán alpolgármester