Magyarország | Békés vármegye | Orosháza |

Az orosházi Székács iskola jelentkezési anyaga, amelyből az is kiderül, hogy ki honosította meg Magyarországon a Cox Ranet almafajtát!


 Iskolánk a Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Orosházán található. Településünk nem a gyümölcstermesztésről ismert - az első gyümölcsfa egy vadkörtefa az orosházi legendákban. Ennek a tövénél alapították meg a város elődjét a Zombáról betelepült telepesek. De kutatásunk két orosházi kertészt is talált, akik nevéhez több alma- és körtefajta meghonosítása is fűződik.

Orosháza lakossága nagyon hamar idomult a helyi körülményekhez. Nem tehetett mást, rá volt kényszerítve. A területen sem kő, sem nagyobb víz nem létezett. Fa az egyetlen vadkörte volt, ami mellett megszálltak a telepesek. (Érdekes, hogy az alapító hagyomány ezt a fát tartotta olyan „szakrális tér centrumnak”, melyhez az identitást köthette. 1848-ban a nemzetőrség ennek a fának a tönkjén kovácsolta ki a lándzsáit. Az aktus természetesen szimbolikus. Az alapított város védelmezéséről van szó. Melynek egyetlen ősi emléke a kopár területen a kiszáradt fa volt.)"

Őze Sándor „Virrasztó darvak” - Tanulmányok a Dél-Alföld történetéből 

 

Zatykó Sándor (1897-1981) kertészmérnök, tanár volt az első az országban, aki csőkutas öntözési rendszerével a talajvizet hasznosította a zöldségtermesztésben 1927-ben. 1953-ban megbízást kapott a földművelésügyi miniszterhelyettestől a Tiszántúl általános öntözési tervének kidolgozására, amit két év alatt megoldott -  de módszerét végül sajnos nem alkalmazták a gyakorlatban.

 Féja Géza Viharsarok című művében ezt írja róla:

„Zatykó megalapította a vidék sajátságos gyümölcskultúráját, a fajták egész sorát akklimatizálta, s kísérletei tömegével kiválasztotta a helyi talajon leginkább termőképes fajtákat... Száraz klíma alól hozott amerikai téli fajtákkal kísérletezett , s különösen bevált a Cox Ranet, kíváló csemegealma, amely a téli ranetet pótolja. A ranet itt augusztus végén beérik, s télire nem tartható el. A Cox Ranet karácsonyra érik be, s januárban üdén és frissen piacra dobhatják. Az amerikai fajták akklimatizálásával kísérletezik. A szikes talajon egész sereg csemegeszőlő-fajtával ért el kíváló eredményt."

Több fajta gyümölcs meghonosításában volt kiemelkedő szerepe például téli körtéknél: Esperen bergamottja, kidolgozta a Serres Olivér télikörte termesztés –technológiáját.

Testvére Zatykó Imre (Orosháza, 1900. október 25. – Budapest, 1987. december 4.) szintén kertész volt. 
Almafajták (Golden  Delicious amerikai alma, Starking és a Staymared) meghonosításában volt jelentős szerepe.

forrás:  Patakfalvi János által összeállított jelentkezési anyag.