Magyarország | Nógrád vármegye | Terény |

Egy kis falu, amely nem felejt! Cserje Zsuzsa Emlékfesztivál, 4 helyszín, összművészeti élmény és közösség - melynek központja a Pajta - Terényben!

SEE ENG BELOW

Pár  éve halt meg Cserje Zsuzsa, akit Terényben temettünk el, a Gombamúzeuma mellett. Az utóbbi 20 évben mindig cserélgette a vidéki parasztházakat, hol beleszeretett az egyikbe, hol eladta és vett egy másikat. És ahol kis házikót vett, annak a környékén szinte mindig rendezett is egy-egy színházi fesztivált.

Járta a vidéket, imádta az autentikus népi kultúrát, és egy városi színésznő világát csempészte mindenhova, olyan lehengerlő módon, hogy a falubeliek imádták, közös főzéseket rendeztek, amikor nagy bulikat tartottak mikor Pestről leutaztak a színészek, színészek, énekesek, táncosok, bábszínészek, vagy zenészek, a barátai, akiket aztán bevont a fesztiválokba. A helyi néptáncosokat, gyerekcsoportokat is felléptette, helyi asszonykórust, miközben különféle előadásokat invitált zenén, táncon, színházon keresztül kis falvakba. Felpezsdítette az életet és nyárról, nyárra várták, hogy megérkezzen Zsuzsa és felforgassa a falut.

Mindenütt barátokat szerzett, rengetegen szerették és közösséget teremtett maga körül. Bármilyen társaságot feldobott percek alatt humorával, elevenségével, hihetetlen ötleteivel. Ahol jól érezte magát ott színházat teremtett maga körül, minden pillanatának az életében a színház volt a része, valamiféle állandó színházban létezett, és ezt eljuttatta magával mindenhova.

A hivatalos Terényi Színházi Napokat kitalálta, megteremtette és 5 éven át működtette. 2013-ban nyitotta meg a Gombamúzeumot, ahol ismét rendezett egy-két napos fesztiválokat, gyerekelőadásokkal, koncertekkel, színházi előadásokkal, táncprogramokkal. Amikor nem sikerült pályázati forrást találnia a fesztiválokba saját pénzét is beletette. Terény volt, ahova visszatért, minden falusi házon túladott, mert talált egy jobbat, minden fesztivál helyszínét megváltoztatta, kipróbálta és ment tovább. De Terénybe visszatért. 2017-ben szinte teljesen önerőből rendezte meg ott utolsó Színházi Összművészeti Fesztiválját.

2018-ban ott temettük el tavasszal és nyár közepén sokan gondoltunk rá, hogy most lennének a Terényi Napok Zsuzsával...nehéz nélküle, de Terény valahogy átalakulóban van, azóta több művész leköltözött oda, folytatódott a színházi, táncos és musical tábor, aminek záró fellépései mindig Zsuzsa fesztiválján voltak, a Noha alkotóműhely tagjai felépítettek három házat egy telken, amiből Öko-központ épül és idén már több száz gyereknek tartottak művészeti tábort, és kölcsönkérték a Gombamúzeumot is, hogy ott is tarthassanak programokat. Zsuzsa észrevétlen művészeti közeget teremtett, amit szeretnénk direkt is megőrizni. 

2021-ben sikerült folytatni az ő emlékére  az általa elkezdett fesztivált - és idén is lesz  Cserje Feszt!

A fesztivál Terény kis falujában 4 helyszínen zajlik.  Célunk megőrizni az összművészetiség mellett azt is, hogy sétálni lehessen egyik helyszíntől a másikig, a falu így életre kelhet a fesztivál alatt, a lakosok és a fesztiválra érkezők között párbeszéd jöhet létre. Ezt a családi programok nagyban segítik. Szeretnénk erősíteni  a műhelymunkákat, hogy ne csak egy-egy előadásra látogassanak a helyszínre a résztvevők, hanem szervesen bekapcsolódjanak az események forgatagába. Alkotói műhelymunkák és produkciók váltogatják egymást, ahol a fellépők és résztvevők is közös időt töltenek. 

 

A small village that will not forget! Zsuzsa Cserje transformed the cultural life of the village, creating new community spaces, providing an opportunity to meet and space for theatrical performances, dance houses, joint plays and readings. Since then, there has been a vibrant cultural life in Terény - and every year the Zsuzsa Cserje Memorial Festival is held in 4 locations - the centre of which is the Barn!