A magyarban a bolgárkertész: fogalom. Nem bolgár kertészt, hanem az öntözéses zöldségtermesztés és a melegágyas palántanevelés mestereit jelöli. Honnan ered az elnevezés?

A bolgárkertészek valóban bolgár kertészek voltak - eleinte. A töröktől tanulták az elnyomás évszázadai alatt az árasztásos-öntözéses növénytermesztés fortélyait -és ezt a  tudományt hozták el hozzánk a 19.században.  Azért ekkor, mert a  19. sz. derekára Bulgáriában már túl sokan értettek ehhez a speciális módszerhez - annyian, hogy nem jutott munka mindenkinek - így sokan északra vándoroltak.  Az első nagyobb bolgárkertész-közösségek  Nagybecskerek, Arad, Temesvár, Nagyszeben, Baja városában jelentek meg, de felbukkantak Esztergom körül is az 1870-es években - és a  századfordulón már nagy számban dolgoztak Budapest és minden nagyváros környékén. 

Bolgárkertészet a mai Újpalotai lakótelep helyén (1960,Fortepan / Móra András)

A bolgárkeretészet két újítást hozott: a melegágyas palánta-nevelést és az árasztásos öntözést a zöldségtermesztésben. A palánta-sorok közt öntözőcsatornákat alakítottak ki, melyekbe a lóvontatta dulápra - más néven bolgárkerékre - erősített vödrök juttatták be a vizet. A csatornarendszer vezércsatornából, az abból leágazó bajuszcsatornából és végül a kis-csatorákból állt - olyan lejtéssel, hogy a víz minden palántához eljusson. A rendszer megtervezése mérnöki pontosságot igényelt az egyszerű kertészektől. Maga sz árasztás több ember összehangolt munkájával történt:  záróföld-halmokat, ún.kisziket helyeztek el a csatornák bejáratánál, melyeket a rendszerben lentről fölfelé mozdítottak el. A vizet így fokozatosan engedték be a  rendszer vezérágától indulva a legkisebbek felé.

A palántanevelésben is újdonságot hoztak: nagyon korán, még az enyhe fagyok idején elkezdték a palántanevelést melegágyakban. Gyékénnyel és fűzfafonattal takargatták éjszakára az ágyásokat - de nappalra mindent kitakartak, hogy a kis növényeket előcsalogassa mielőbb a tavaszi nap. A helyi viszonyokhoz alkalmazkodva nálunk Szent Orbán napja után ültették ki a védett ágyásokból szabadföldbe az akkor már szépen kifejlett palántákat úgy, hogy kiemelés előtt nem, csak az új ágyásban öntözték meg őket, hogy gyorsabban megeredjenek.

Hamar felfedezték, hogy az istállótrágya is melegíti az ágyásokat, illetve, amint lehetővé és elérhetővé vált, gyékény helyett üveglapokat kezdtek használni a palánták melegen tartására. A bolgárkertészek adaptálták hozott tudásokat a helyi viszonyokra, ellesték a magyar zöldségkertészek tudományát is, így a legkorábban és a legjobb minőségű áruval tudtak piacra menni. Főbb terményeik a paradicsom, paprika, fejes saláta és az uborka voltak. 

A bolgárkertészek zárt közösséget alkottak, munkaközösségekben dolgoztak és csak ritkán engedték a módszer közelébe a magyar idénymunkásokat. Együtt laktak, étkeztek, dolgoztak, a hasznot előre megszabott kulcs alapján osztották fel.  Földet nem vásároltak eleinte, hanem béreltek - és sokan hazautaztak télre Bulgáriába. Szinte monopolhelyzetbe kerültek pár évtized alatt a zöldségpiacon Magyarországon. 

Bolgárkertészet, Nyíregyháza, 1940

Az 1. világháború azonban nagy változásokat hozott: a bolgár állam hazarendelte a kertészeket is - katonának. Így a kevés idénymunkás, akinek sikerült ellesnie az árasztásos öntözés és a melegágyas palántanevelés tudományát, nagyon kedvező helyzetbe került - és ők, ill- az általuk működtetett kisgazdaságok foglalták el az eredetleg bolgár bolgárkertészek piaci zöldségmonopóliumát. De a nyelv máig  őrzi ennek a különleges módszernek az eredetét - megemlékezve az elsőkről. 

 

forrás: Néprajzi Lexikon

cover photocredit: Trifonovné Karajz Borbála