Luca napja a sötét december egyik legsötétebb napja. Boszorkány-űzés, varázslatok és jóslatok kapcsolódnak hozzá a magyar néphagyományban is.

December 13-át, Luca napját a nép gonoszjáró napnak tartotta és különféle praktikákkal védekeztek a gonosz ellen. Volt, ahol fokhagymafüzért akasztottak az ajtófélfára, keresztet rajzoltak az ólak ajtajára, esetleg megfokhagymázták az állatok fejét míg az istálló ajtaja elé hamut szórtak, hogy a macska alakban arra lopakodó boszorkánynak még a  nyomait is felszedhessék. A seprőket eltették, nehogy a boszorkányok elnyargaljanak rajtuk - és mindenki fokhagymát nyelt lefekvés előtt. 

 

Az év egyik legszigorúbb dologtiltó napja Luca napja volt. Tabumondák szemléltették, mit miért tilos - eléggé plasztikusan...

„Luca napján egy asszony kenyeret sütött, gyermeke bölcsőben feküdt. Luca beszólt az ablakon: „Mit csinálsz, asszony?” „Sütök.” „No, csak süssé.” Felkapta a gyereket, hogy bevesse a kemencébe. Az asszony rákiáltott: „Gyere ki Luca pucca, ég Szodoma és Gomora.” Otthagyta a gyereket. Ezért nem szabad sütni Luca napján. "  

Tilos volt az asszonyoknak varrni - ezzel bevarrták volna a tyúkok fenekét - és oda a tojás. Berettyóújfalui gyűjtés a következő beszámoló és rigmus: 

„Luca napján sok mindent megcsináltunk, hogy szerencsing legyik az aprojószágho. Éjjel, 12 órakor megpiszkafáztuk a tyúkokat, hogy jól tojjanak. Ha nem vót tojás, aszt montuk: Nem jól piszkafáztunk! Az ősszel eltett ágas-bogas, újas tingirit (= tengeri, kukorica) Lucanapján reggel és karácson másnapján etettük meg, hogy sok legyík belőlük, jól szaporoggyanak:
Pipi, pipi pipikéim,
Gyertek elő picikéim!
Fijas tingirimet adom,
Tik meg nekem tojást attok...
így hívogattam az eresz alá, a reggeli etetísre. Darált napraforgóval apró pogácsákat sütöttünk, hogy a tyúkok sokat tojjanak. Legalább hét féle magot szórtunk nekik Lucakor. Körbe szórtam nekik a tingirit, mikor etettem:
Szent Luca, abroncsba szórt kukorica!”

De nem mindenütt úszták meg ennyivel a tyúkok babonázását az asszonyok: Zagyvarékason pl. az asszonynak egész nap ülnie kellett, hogy a tojók júl üljenek a fészkeken.

Dunántúlon a kotyolók segítették jól tojó tyúkállományhoz - és gazdag lábasjószág-szaporulathoz a háziakat a következő rigmussal:

Luca-Luca kitty-kotty
Tojjanak a tiktyok, luggyok!
Kalbászunk olyan hosszi legyen, mint a falu hossza!
Szalonnájuk olyan vastag legyen, mint a mestergerenda!
Zsírjuk annyi legyen, mint kútba a víz!
Pénzük annyi legyen, mint pelyvakutyóba a pelyva!
Luca, Luca kitty-kotty tojjanak a tiktyok, luggyok!

 A jószág szaporulatára is lehetett következtetni Luca napján. Azt kellett nézni, ki látogat először a házhoz. Az ő neme megjósolta a születendő borjak nemét Gyimes-völgyben például:

„Ha Luca reggelén férfi jár nálunk, akkor a szaporodás bika lesz, s ha nő jár leghamarább nálunk, akkor a szaporodás ünő lesz. Luca nap reggelén, mikor felkelünk, mindig várjuk, hogy ki jő leghamarább nálunk. Hogy a báránykák nyőstények lesznek, s a borjúcskák ünőcskék lesznek, vaj bikák lesznek”

És Luca hozott egy különleges, de gonosz állatot, a gyerek-ijesztésre is alkalmas kísértetet, a  lucadisznót - a morva néphitből átvett rém-alakot. 

Volt azonban munka, amit ekkor és csak ekkor kellett elkezdeni:  fonni a  Luca székét - melyet 13 napon át szigorúan szabott rend szerint különféle fafajtákból készítettek - hogy karácsonykor reá állva a templomban megláthassák a szarvat a rejtőző boszorkányok fején... de nem volt veszélytelen munka a lucaszék-készítés és a rá-állás: a templomból hazafelé a boszorkánylátót a boszorkányok üldözőbe vették - és csak egy módon menekülhetett: ha vitt magával mákot a misére, és azt lassan elszórta maga után. Míg a boszorkányk a mákot szedegették, a boszorkánylátó hazaérhetett...

 

A jövendőbeli nevének kitudására is alkalmas volt Luca napja: volt, ahol a férfineveket tartalmazó ú.n.  lucacédulákat vetettek tűzbe, napi egyet Karácsonyig. Az utolsón volt a leendő férj neve. Volt ahol a cédulákat a lucagombócba rejtették - amelyik gombóc először feljött főzéskor a víz felszínére, abban volt a leendő férj neve. 

A következő évi termést is megjósolták ekkor: a Lucakor elvetett búza, ha kizöldül karácsonyra, jó termést ígér. Lucaágat is tettek vízbe: ha kivirágzik, sok lesz a  gyümölcs. A lucakalendárium a következő év időjárását jósolta meg: 12 nap karácsonyig: a következő esztendő 12 hónapjának felelt meg.

A kísérletező kedvűek készülhetnek: a lucakalendárium első napja e hét szerda, Luca napja - 2024 január. Utolsó napja: december 24 - 2024 december. Figyeljük meg az adott napi időjárást, jegyezzük fel részletesen, mikor sütött, mikor esett - és 2024-ben ellenőrizhetjük, mennyire volt pontos a jóslat!

Annak, aki jól bírja az erős szagokat, itt egy másik időjósló eszköz: a hagymakalendárium. Egy lapra felírták a 12 hónap nevét, és minden hónap kapott egy-egy darabot egy friss fej hagymából, sóval töltve. Amelyikben először elolvadt a só, az lesz a következőév legcsapadékosabb hónapja. Persze akit zavar a hagymaszag, maradhat a 12 nap időjárásának feljegyzésénél is...a lényeg: mindkét eredmény könnyedén leellenőrizhető 2024-ben!