Hogy kerül egy kiállítás a tó közepére? Hogy lesz egy táncegyüttes elvonulós próbahelyéből néptáncos-központ? Többek közt ezeke a kérdésekre is választ kaphatsz, ha megnézed a legújabb filmeket a Hálózat Youtube-csatornáján! Íme egy kis ízelítő!

A Bessenyei György Emlékház a Petőfi Irodalmi Múzeum szakmai felügyelete alatt működik. Az elmúlt években teljes felújításon esett át, és állandó kiállítást is berendeztek Kontrasztok - Szemléljük az eget és a mélységeket címmel. Az Emlékház udvarán egy filagória/pajta épült a látogatók, a kéktúrázók és a kerékpáros kirándulók számára. Udvarán állt Bessenyei György kedvenc almafája  -  a tervek között szerepel, hogy a gyönyörű kertbe almafákat telepítsenek. Az Emlékház és a kertjében álló filagória/pajta teret ad a település  rendezvényeinek, közösségi programjának, amelyek jeles napokhoz, ünnepekhez kapcsolódnak. A programok erősítik a helyi közösséget, a lokális identitást, egyben a Bessenyei Házat és annak kertjét bekapcsolják a térség kulturális, turisztikai vérkeringésébe.

A Velencei tavi Symposion természetművészeti alkotótelepet Péter Ágnes Munkácsy díjas szobrászművész, a Symposion Alapítvány elnöke hívta életre 2006-ban, miután a Velencei-tavi Nyári Játékokra szervezett Kreatív Művészeti Műhelyével nagy sikert aratott. Úgy vélte, ebbe a fontos kulturális rendezvénysorozatba a művészek többféle módon is be tudnának kapcsolódni. A Nemzetközi Velence-tavi Symposion programja a kezdetektől kihívást jelent a résztvevő művészek számára, mivel ez a művésztelep nemcsak természetművészeti alkotások létrejöttének ad helyet, hanem felkínálja a környező településeknek, hogy az érintettek a Velencei-tavi térség fejlesztését a művészek bevonásával, a művészetre támaszkodva dolgozzák ki. Ennek a munkának köszönhetően a Velencei-tó keleti részét ALKOTÓ PART-nak tekintik. A tóparti táj komplex témákat és természeti anyagokat kínál az alkotómunka számára, a természetben születő művészet pedig rendszeres alkalmat teremt a helyben élők identitástudatát erősítő és jövőképét formáló, valamint a településfejlesztést érintő, kulcsfontosságú kérdések helyi szakemberekkel és lakossággal való közvetlen megvitatására.

A Kisbirtok Kultbázis egy egyedülálló rendezvénybirtok a Káli-medence kapujában, Zánkán. A Balaton-felvidék bájával és történetével átitatott Kisbirtokon sokoldalú tereket töltünk meg élettel, több épület és rendezvénytér áll a vendégek részére. Célunk egy olyan kulturális bázis és befogadótér létrehozása, mely élményközpontú eseményeknek ad otthont, támogatja és felpezsdíti a régió kulturális életét és minőségi kikapcsolódást kereső, igényes közönséget vonz Zánkára és környékére, valamint a helyi lakosok számára is találkozópontot jelent. Legyen szó kiállításról, kisebb családi eseményről, céges csapatépítőről vagy belső rendezvényről, elvonulásokról, kézműves workshopról, gasztro kalandozásról, zenei eseményről, kisebb, meghitt esküvőről, vagy épp borkóstolóról, a cél, hogy minden látogató otthon érezze magát és életre szóló élményekkel távozzon.

Az Ekler Dezső által tervezett ikonikus épület mára már több néptáncos-generációnak is otthont adott: képzésekkel, táncházakkal segítette a néptánc-tudás átadását és a hagyományok megőrzését, építette a közösséget. A táncmulatságok hangulatát a hely különleges atmoszférával fokozza, melyet a természeti környezetbe belesimuló organikus épületek adnak. Lenyűgöző varázsuk mindenkire hat - aki egyszer itt járt, mindig visszatér!

Domonkosfán az 1931-ben épült egykori Kalamár-ház ma tájházként működik. A Domonkosfai Portának elnevezett épületegyüttesben 2012-ben nyitották meg az első kiállítást. Akik ellátogatnak a tájházhoz, a fő- és a melléképületekben megismerkedhetnek a hajdani pálinkafőzéssel, a tökmagköpesztés és a szárítás fortélyaival, a kenyérsütéssel és a gabonafajtákkal, továbbá a cekkerkötés, a cipészműhely és az asztalosműhely titkaiba is bepillanthatnak. A tájház mögötti hátsó udvar hiteles helyszínül szolgál Domonkosfa legnagyobb szabadtéri rendezvényének, a hagyományos aratás és cséplés bemutatásának - és közösségi térként , foglalkozási helyszínként is használható!

Kehidakustányban Tájház, Hagyományőrző udvar és Pajtaszínház is működik. A rendezvényhelyszíneket nem csak a falu lakossága és az itt üdülő vendégek, hanem a környékbeli települések lakosai is szívesen látogatják. A Tájház és a Mariska udvar együttese az előtte álló szoknyás haranglábbal együtt a környék szimbólumává vált mára. Itt található a Zala-völgye egyik legnagyobb, bejárható gyógynövénykertje is. A bemutatott növényeket megnézni és megkóstolni is lehet.

A Kőfeszt programsorozatot szervezője, a Határtalan Hangok Közhasznú Alapítvány már régóta mondja: kell egy hely. Mert hiába a tízezres látogatottságú nyári fesztivál, hiába a népzenére és néptáncra áhítozó közönség, ha nincs a térségben egy olyan szabadtéri helyszín, ahol igazi táncházakat lehet tartani. És aztán meg is lett: az Alapítvány 2021-ben nyert Veszprém-Balaton2023 Európa Kulturális Fővárosa (VEB2023 EKF) infrastrukturális pályázatán pajta építésére - és márciusra állt is a Botond Pajta! A pajta a néptáncosok mellett helyi rendezvények otthona is. 

Iratkozz fel a kis harang-ikon megnyomásával a Hálózat Youtube-csatornájára - és, ha kéred, minden újdonságról értesítünk!