„Nem lehet egészen boldog ember, akinek nem öröm a zene. Erre az örömre azonban tanítani kell az emberiséget, mert magától nem jut el odáig.” Kodály Zoltán

A népzenének és a néptáncnak Gyergyószéken nem csak a múltban, de a jelenben is közösségépítő szerep van. A táncalkalmakkal az emberek közötti kapcsolat és összetartás erős tud maradni. 
A gyerekeknek anyanyelvük kellene legyen a zene, a néptánc, ezért bele kell avatkoznunk a közösség legkisebb formájába, a család életébe és a szülőket buzdítani arra, hogy küldje a gyerekét oktatásra, próbára, ahol valóban „nyelvet” tanul a gyerek és tartozik egy olyan közösséghez, ahol a jó kedv, a kíváncsiság, a játékosság, a tánc, a zene iránti szeretet és tudás elsajátítása konstruktív tényezők, ezek pedig erősítik közösségünket. Minden falu egyenként határozott, elszánt nevelő munkát kell végezzen úgy a fiatal, mint a felnőtt generáció számára.
Gyergyószentmiklóson olyan előadással készülünk, amely reprezentálja a gyergyószéki népdal-, népzene- és néptáncoktatás helyzetét, fontosságát. Vannak olyan települések, ahol évek óta kitűnő oktatók, szakemberek eredményes munkát folytatnak ezeken a területeken, és ebből hozunk ízelítőt a jelenlévőknek. Ezen oktatók tanítványai mutatják be néhány vagy éppen több éves szorgalmas munkájuk gyümölcsét.
Közös célunk, hogy különböző településeken minél több gyerek, fiatal és felnőtt széles körben tudomást szerezzen és megtalálja helyét a gyergyószéki népdal-, népzene- és néptáncoktatásban.


„Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk.” 


Az előadás 2023. szeptember 22-én, pénteken 18:00 órától a gyergyószentmiklósi Szilágyi vendéglőben veszi kezdetét, amelyet táncház követ. Kísér a Tarló zenekar. Az előadásban több településről vesznek részt népdalénekes, zenész, táncos tanítványok: Gyergyószentmiklós, Gyergyócsomafalva, Gyergyóalfalu, Gyergyószárhegy és Gyergyóremete. A jelenlévők megtudhatják, hogy melyik településeken folyik, illetve indul népzene, népdal és néptáncoktatás.