A 2023-as Ördögkatlan Fesztivál védnökére, Cseh Tamásra emlékezik, aki idén lett volna 80 éves. Az emlék programok többsége a nagyharsányi Narancsliget-Pajtában valósul meg.

Cseh Tamás és Csengey Dénes közös dalainak csak egy szelete került közönség elé keletkezésük idején, a 80-as évek végén. Az ekkor született dalszövegek nagyobb része viszont több mint harminc évet pihent a fiókban, mígnem a Cseh Tamás Archívumban őrzött hagyaték részeként megkezdődött ezek feldolgozása. Kiderült, hogy némely szöveghez dallamok is készültek Tamás Bartók Béla úti lakásán, vagy éppen Dénesnél Keszthelyen.

Ezek szerencsére szintén fennmaradtak régi kazettákon a szerzők kommentárjaival együtt. A megtalált, megtisztogatott szövegekből, félkész dallamfoszlányokból, dúdolgatott ötletekből állította össze estjét Beck Zoli és Szűcs Krisztián Csengey Balázs segítségével. A Zoli és Krisztián által befejezett dalok régiek is, mégis maiak, hiszen most nyerték el végső formájukat. A rekonstruáló, alkotó folyamatot követően „a fiúk a dolgok mélyére ásnak” a színpadon, így elevenedik meg és ér össze múlt és jelen a dalokban.

Cseh-Csengey / Beck-Szűcs 1986 / 2021

 

„A fesztivált megnyitom!” 2008 nyarán ez hangzott el a nagyharsányi tornaterem alkalmi színpadán – és védnökünk, Cseh Tamás elindította az első Ördögkatlant. Mi most a 16. találkozásra készülünk, Tamás 80 éves lenne az idén. Ő nincs már köztünk. De szívünkben, képzeletünkben velünk lesz, és hogy ez így legyen, jobbik részünket visszük a Katlanba. Na meg számos olyan programot, ami megidézi őt. És a szabadságot visszük, amit mindig is képviselt. Dalaival, az Indiánnal, filmjeivel, rajzaival… életével.