Katymár négy nemzetiségének bemutatkozó rendezvénysorozata a Kultúrpajtában! Negyedik alkalommal a település legfiatalabb nemzetisége, a cigányság érkezik! Betelepülésük története, szokásaik, zenéjük, táncaik - és persze ételeik lesznek terítéken!

A  program a falu négy nemzetiségét mutatja be egy-egy napon 2023 nyarán. Cél, hogy mindenki megismerje a másik történetét, kultúráját, zenéjét, táncait. Minden alkalommal lesz vendéglátás is az adott nemzetiség jellegzetes ételével. 

 

A rendezvénysorozat utolsó alkalma igazán emlékezetes lesz! A Katymárra  utolsó nemzetiségként betelepült cigányság zseniális táncosai - hiszen lányaink az elmúlt évben a cigány tehetségkutatón tánc kategóriában szép eredményeket értek el - együtt lépnek fel és tanítanak táncra mindenkit!

A cigányság betelepülésének történetét érdekes módon a német betelepítés hullám indította el a XVIII. században. Mária Terézia és II. József betelepítési törekvései leginkábba  Temesi Bánságot érintették - így az addig ott élő cigányság csoportjai új megélhetést keresve indult útnak nyugat felé - és érkezett meg többek közt Bácskába is. 

A cigányság hagyományait és szokásait bemutató előadás után élőzenére perdülhet táncra Katymár apraja és nagyja - és minden látogató! A projektzárón meleg ételt fognak felszolgálni - és a tervek szerint a táncház az esti órákig tart.