Aki tudja hogy merre van az Óperenciás tenger, és tudja, hogy tarthatta életben a végek védőit a gyümölcs. Hogyan fogant meg a pórszombati Tündérkert létrehozásának a gondolata, hogy szökkent szárba és növekedett az egész Kárpát-medencét átfonó mozgalommá? Mit jelent egy közösség számára Petőfi körtefájának elültetése? És miért lehet fontos megtanulni a gyümölcsoltást? Interjú Kovács Gyula pomológussal.
A gyümölcs életet jelent
Mintegy négy évtizeddel ezelőtt, a nyolcvanas évek elején szembesült Kovács Gyula erdész és pomológus szülőföldje, Göcsej gyümölcsöseinek a pusztulásával. ( Göcsej egy néprajzi tájegység az ország nyugati peremén, a nyugati része székely, a keleti besenyő.)
- A falum múltját kutatva találkoztam egy székely tiszteletessel, ő osztotta meg velem a legendát még a nyolcvanas évek elején, mely szerint az itteni lófők még visszajártak medvére vadászni, és jött velük egy közösség a Nyikó-völgyéből, Medes térségből - meséli Kovács Gyula - és éppen úgy, ahogy a székelyek, itt a nyugati végeken is szabadságot kapott a Göcsej és az Őrség népe, hogy Istenen és a királyon kívül senkinek nem tartozott engedelmességgel. Viszont: amikor jöttek az Óperencián túli veszedelmek – a mesebeli Óperencia tulajdonképpen az ob der Enns, a.m. az Enns folyó feletti – akkor elsődlegesen ez a térség kellett visszaverje a támadókat. Vagy az őrt állók voltak az erősebbek, vagy a hódítók. Előfordult, hogy az Óperencián túli veszedelmek tényleg bekövetkeztek, elhajtották az állatokat, letarolták a vetést - ekkor nem maradt más, mint a gyümölcs. És évszázadokon keresztül a szabadságot magát a gyümölcs jelentette, hiszen azzal életben lehet maradni, akár friss gyümölccsel, akár aszalvánnyal. Elkezdtek így szelektálni - és egy egészen egyedülálló gyümölcskultúra maradt fönt. Én ezt a nyolcvanas években még érzékeltem. Felmértem a még meglévő gyümölcsösöket egy-egy kertben, ott volt még negyven-ötven-hatvan fajta gyümölcsfa, és mind más, mert csak abból ültettek esetleg kettőt vagy hármat, amiből ecetet vagy pálinkát készítettek – elevenítette fel a Pórszombaton élő, Makovecz-díjas pomológus.
Kovács Gyula jelenleg több mint négyszáz körtefajtát őriz a göcseji vidékről - három és fél tucat településről.
- Összehasonlításképpen – számolja– a világhírű francia gyümölcsész, André Leroy egész Franciaországban mintegy hétszáz körtefajtát talált, ő pedig a göcsejiben négyszázat a legnagyobb pusztulás után, hiszen akkor már csak töredékek maradtak a múltbéli gazdagságból. Az egész Kárpát-medencében 1300 fajtát őrzünk. Gyűjtéseim kezdetén én sem igazán tudtam értelmezni ezt a hihetetlen sokszínűséget. Elkezdtem kutakodni a régi gyümölcsösök után, és döbbenten tapasztaltam, hogy már az 1500-as években voltak nagy – egyházi, főúri – kertjeink, de száz évnél tovább egyetlen kert sem maradt meg: vagy mi pusztítottuk el, vagy az ellenség. Tehát rögtön a kezdetekkor szembesülnöm kellett azzal, hogy nekem nemcsak a szülőföldemre, szülőfalumra kell koncentrálnom, és csinálni egy nagy gyűjteményt, hanem tulajdonképpen ezt csak úgy lehet megőrizni, ha egy teljesen más struktúrát próbálok meghonosítani.
Nem gyümölcsfákat, hanem jóakaratú embereket kerestem
- Úgy kezdődött, hogy nem is gyümölcsfákat, hanem jóakaratú embereket kerestem - idézi fel a kezdeteket Kovács Gyula - olyan embereket, akiknek fontos az örökségük, akiknek vissza lehet adni ezt az egészet, és akik képesek arra, hogy a saját szülőföldjük gyümölcsöseit megőrizzék. De ez mindenre érvényes, mert amikor a Tündérkertről beszélünk, akkor ide tartoznak a mesék, a mondák, a gasztronómia, a népi gyógyászat és minden, ami a magyar kultúrába beletartozik. Csak ott gyűjtöttem, ahol úgy éreztem, hogy találok ilyen embereket. És mindenhol, ahol gyűjtöttem, később a család, a fiaim segítségével visszaajándékoztuk a saját fajtáikat, hogy őrizzék tovább, hiszen látnunk kell azt, hogy nem csak a gyümölcsfák pusztulnak, a tudás is. Ki tud ma már oltani? Az én gyerekkoromban minden faluban volt több tucat oltóember, és szégyen volt, ha valaki nem tudta, hogy milyen fajta a fája. Ma már senki nem tudja, oltó ember pedig hírmondónak sem maradt...Úgy próbáltam ezt a gyümölcskultúrát megőrizni, hogy először a szűkebb szülőföldemen, Göcsejben kezdtem - meséli Kovács Gyula - aztán mentem végig: Őrség, Erdély, Székelyföld, mindenfele. Hála Istennek, jól látszik, hogy sok jóakaratú ember van a Kárpát-medencében, hiszen több száz kisközösség van, amely őrzi ily módon a saját örökségét. Ami még tanulságos, hogy nem uniós projekteket kerestem, mert láttam, hogy ezt nem pénzzel, hanem munkával lehet megőrizni, megtartani. És az idő engem igazolt...
Petőfi körtefája
A Petőfi-emlékévben szerte a Kárpát-medencében ültetik el Petőfi körtefáját, és ez nemcsak a Petőfi Sándor iránti tisztelet gesztusa, hanem a közösség, a történetek, a hagyományok fontosságára is ráirányítja a figyelmet. Kovács Gyula elmesélte: a Gondviselés segítségének köszönhető a legendás fa megtalálása, melyben a keresztúri líceum igazgatója, valamint a barátai óriási segítséget nyújtottak. Megtalálták ugyanis azt az idős hölgyet, akinek a bátyja még az eredeti körtefáról vett oltóágat, és beoltotta a Petőfi iránti tiszteletből. (korábban itt írtunk a történetről részletesen.)
- Hatalmas szolgálatot tett ezzel, hiszen fenntartott egy legendát. Ennek is köszönhető, hogy így szerte a Kárpát-medencében, ahol magyarul beszélnek, el tudják küldeni a kis fákat, és így őrzik Petőfi szellemiségét – vallja a pomológus.
A Petőfi körtefája felhívásra közel kétszáz közösség jelentkezett a Kárpát-medencéből – adta hírül a Magyar Kultúráért Alapítvány áprilisban. A felhívásban az alapítvány munkatársai arra kérték a Kárpát-medencei magyar közösségeket, hogy Petőfi körtefájának újraültetése mellett gyűjtsék össze saját falujuk, régiójuk legjellemzőbb gyümölcsfáit, illetve az ehhez kapcsolható néprajzi örökséget. Azóta már számos településen elültették a körtefaoltványokat, amelyek Kovács Gyula göcseji erdész és pomológus pórszombati Tündérkertjében készültek el. Sok helyütt a körtefa ültetésével egyben Tündérkertet is alapítanak - vagy a már meglévő Tündérkert ad helyet a kis oltványnak is.
Nemrégiben a Kallós Zoltán Alapítvány válaszúti szórványkollégiuma és az Első Partiumi Tündérkert közös eseményén avatták fel a válaszúti Tündérkertet Petőfi körtefájának elültetésével - így emlékezve a bicentenáriumi évben Petőfi Sándorra. Válaszúton a most alapított Tündérkertben Petőfi körtefája mellett további negyven őshonos és tájfajta gyümölcsfacsemete talált otthonra. (Részletek itt.)
A fácskákat Kovács Gyula, a Tündérkert mozgalom szellemi vezére oltotta az általa gyűjtött és kapott Kárpát-medencei és az Első Partiumi Tündérkert alapítója, Csókási-Budaházi Attila által Szatmár vármegyében gyűjtött oltóágakból. (A Petőfi 200 emlékév alkalmából a kőszegremetei Első Partiumi Tündérkert Erdélyben és a Partium területén 12 helyre juttatta el Petőfi körtefáját.)
– Azt látni kell, hogy nagyon sok jóakaratú ember van, akinek nagyon fontos a magyar örökség. Példaként tudom felhozni Csókási-Budaházi urat, aki lánglelkű terjesztője, Székelyföldön és Partiumban gyűjti a fákat, és próbálja ezt visszaadni. Milyen nagyszerű, hogy vannak ilyen emberek, és mintát, példát adnak a közösségnek. De Erdélytől a Felvidékig rengeteg élményem volt, például az utolsó egy kilencven év körüli ember, aki csak azért jött el hozzám, hogy ezt a fát elvihesse. Ő megjárta a börtönöket, a magyarságáért elég sok meghurcoltatásban volt része. Amikor eljött, és meséltem a Tündérkert-hálózatról, a szellemiségéről, sírva fakadt, hogy ő ezt a gondolatot évtizedekig kereste. Ha próbáljuk ezt a kultúrát megőrizni, nem hiszem, hogy ez akkor hatásos, ha nagy csinnadrattával hirdetjük, hogy mi milyen szuper emberek vagyunk. Mert a kultúrát nem hangosan kell őrizni, hanem csendben, alázattal, de kompromisszumok nélkül. És akkor megmarad. És itt nem csak a gyümölcsészetről beszélünk.
Ha megnézzük az elmúlt évezredeket, ágyúval és nyíllal nem lehet egy népet kiirtani. De minden nép elveszett, ha elveszítette a kultúráját, örökségét.
És mi az elmúlt évtizedekben, évszázadban a kultúránknak óriási pusztítói voltunk. Hogyha ez nem fog változni, akkor a helyzetünk nem javul a Kárpát-medencében, nem lesz keresnivalónk itt, mert jönnek majd olyan erősebb nemzetek, amelyeknek fontos a kultúrájuk. Azt látom, hogy próbálunk mindenhez igazodni, de ha mi magunkat, a saját kultúránkat nem védjük meg, akkor minket senki nem fog megvédeni.
Arról is szót ejtettünk, hogy a kultúra szép szimbóluma a fa, a kis oltványok, amelyeket, ha megfelelően gondozunk, szárba szökkennek, megnőnek, virágba borulnak és gyümölcsöt adnak.
- Az egyik legszebb magyar szavunk a gyümölcs – mondja Kovács Gyula - a munka gyümölcse, a szerelem gyümölcse - sorolja - sőt, a teremtéstörténetben Ádám és Éva után a Paradicsom - vagyis a gyümölcs következik. A három legfontosabb jelképünk: a korona, a jogar és az országalma.
- Személyes tapasztalatom, hogy mennyire fontos és szép a gyümölcsfa oltása. Évtizedek óta próbálok gyerekeket is tanítani gyümölcsöt oltani, próbálok mindent átadni, amit kaptam. Azt tartom, hogy a gyümölcsfa oltásával a Gondviselés a teremtésből adott egy kis darabot. Tizenöt-húsz év távlatából találkoztam egy édesanyával, aki mesélte, hogy valamikor réges-régen voltak nálunk Gyümölcsoltó Boldogasszony napján a gyermekei – hagyományosan nagy ünnepséget rendeztünk Medesen. A lányai már felnőttek, elköltöztek a szülői házból, de amikor hazatérnek, nem a családot, hanem a fáikat nézik meg először, hogy élnek-e, nőnek-e, és utána mennek a szüleikhez. Tehát a gyümölcsoltással kaptunk egy csipetnyit a teremtésből. Azt hiszem, hogy ha ezt egy iskolai tantervbe behoznák, sokkal többet érne sok egyéb dolognál, amit soha többet nem fog használni a gyerek. Mert a gyümölcsoltás megtanítja az embert, hogy együtt éljen a természettel, és egy másfajta nézőpontot ad - nem azt, amit a virtuális valóság.
Péter Beáta cikke nyomán. Első közlés: petofi.hu
